• Játék hamarosan!
Balatonfüred, az északi part gyöngyszeme

Balatonfüred, az északi part gyöngyszeme

 

Kevés olyan festői kisvárost találunk, ahol egyszerre van jelen a természeti környezet, a gyógyulás, a nyári fürdőzés és a remek borok által fémjelzett gasztronómia! Ilyen kivételes település Balatonfüred, mely minden évszakban tartalmas időtöltéssel várja vendégeit.

A közel kétezer éve lakott települést először 1211-ben említik a Tihanyi apátság birtokaként, és 1987-től a „Szőlő és a Bor Nemzetközi városa” címet viseli. De mitől is ilyen híres ez a település? Nos ennek több oldala is van, a Balaton, mint turistalátványosság egyértelműen mindig is az idegenforgalmi vonzerő egyik zászlós hajója volt, de a város különleges helyzetét mediterrán jellegű klímájának és 1971 óta gyógyvízzé nyilvánított híres szénsavas savanyú vizű forrásának köszönheti. Az áldásos adottságokat nem csupán az idelátogató vendégek élvezhetik, hanem az Állami Szívkórházban betegek ezrei köszönhetik gyógyulásukat a városka kincseinek.

A város hangulatát a XVIII. században épült műemlék épületek határozzák meg (Nagyvendéglő, Állami Kórház, Kútház, Széchenyi Ferenc kastélya stb.), de parti sétánya és hangulatos kikötője is örök emléket hagy a látogatók szívében. Minden képen keressük fel a Városi Múzeumot és a Vaszary Villát, mely szintén kiemelt látványossága a Balaton parti településnek. A főként képzőművészeti alkotásokat bemutató Vaszary Villában a kiállításokat irodalmi, zenés és előadói estek kísérik, sőt, egy-egy alkalommal neves közéleti személyiségek, művészek vezetésével haladhatunk végig a villa csodálatosan felújított épületében, míg a Városi Múzeum, mely a néhai fürdőigazgató villája, négy nagyobb téma: a közlekedés, a gyógyfürdő, az Anna-bál és a színház köré csoportosítva mutatja be Balatonfüred reformkori történetét. A múzeum épületében kap helyet a Helytörténeti Gyűjtemény gazdag könyvtárával, valamint a Látogatóközpont.

Füred egyik legismertebb épülete a Gombás-kúria (épült a XVIII. század második felében). A köznemesi rend szépet kedvelő, jó ízlésű tagjai építettek ilyen pincehajlékokat szerte a Balaton környékén, ahol az év egy részét töltötték. Balatonfüreden, amely különösen a Zala megyei nemesség egyik kedvelt találkozóhelye volt, ugyancsak bőven sorakoztak egymás közelében hasonló, késő barokk vagy copf stílusban épített pincehajlékok, rendkívül színes képet adva a füredi hegyvidéknek.

Igen fontos szerepet tölt be Balatonfüred életében a mai napig Jókai Mór, aki 1857-1903 között gyakran töltötte a fürdőidényt Balatonfüreden. Itt-tartózkodásának és érzelmi kötődésének számos műve őrzi emlékét.  Jókai Mór 1870-ben épült villában írta a máig talán legnépszerűbb regényét, az Aranyembert, és más, a Balatont népszerűsítő novelláit. Az országban egyedülálló író-ház bepillantást enged a Jókai Család füredi mindennapjaiba, felidézi társasági életük hangulatát.

És hogy ennek milyen egyéb jelei mutatkoznak napjainkban a városban? Nos, mi más, mint a gasztronómia! Ki nem hallott volna a híres Jókai babalevesről, melynek eredeti receptje alapján történő helybeni megkóstolása szinte kötelező minden vendégnek. A menüsort egyértelműen a Jókai módra készülő töltött gombának kell követnie, a desszertet pedig a város egyik gasztronómiai büszkesége, a kapros túrós lepény képviseli.

Természetesen az asszonyok sem maradhatnak ki a sorból, a „Húsleves Laborfalvy Róza” vagy más néven „Jó feleség módra” szintén a megkóstolni való étkek sorába tartozik, ahogy a híres feleség kedvenc desszertje, az epres-joghurtos bonbonier is. De hogy a két étel között ne legyen űr a menüsorban, rendeljünk egy speciális sertéskarajt Jókai módra hagymás tört burgonyával, és máris tele hassal távozhatunk a kulináris élmények színhelyéről.

Mivel az ország egyik legszebb fekvésű és legjobb szőlőjét adó borvidéken fekszik, egyértelmű út vezetett a bor városa cím eléréséhez. Hangulatos pincéiben, présházaiban minden lehetőség adott, hogy egy igazi magyaros étel elfogyasztása után, megkóstolhassuk a hegy levét. Különösen alkalmas időpont erre, az augusztusban megrendezésre kerülő „Balatonfüredi Borhetek” rendezvénysorozat, melyen kirakodóvásár, és kulturális programok is színesítik a gasztronómiai kavalkád mellett a remek borok kóstolását. Természetesen a szüreti mulatságok itt sem maradhatnak el szeptemberben…

A város kivételes adottságainak köszönhetően az év minden szakában vendégek ezreinek nyújt kellemes pihenő és gyógyuló helyet, melyeket igyekeznek rendezvények sokaságával kiegészíteni.

Bár a lehetőségeket alig lehet követni, egyértelműen Balatonfüred fő attrakciója a már szinte világhíres Füredi Anna-bál, melyet 1825. július 26-án rendeztek meg először, a település centrumában álló, 1798-ba copf-stílusban épült, Horváth házban. A város az 1800-as években a haladó szellemű politikusok, művészek, híres emberek találkozási, vagy épen gyógykezelésének színhelye volt, ennek egyik, azóta is töretlenül fejlődő hagyományteremtő eseménye volt a bál megszületése.

Anna az első bálon ismerkedett meg későbbi férjével, az Aradi vértanú Kiss Ernővel, s ettől a naptól minden évben megtartották az eseményt, mely fokozatosan az ország egyik legelőkelőbb báljává lépett elő.

A világháború után az első „hivatalos” Anna-bált 1954-ben rendezték meg a SZOT Szanatóriumban, mely ma Anna Grand Hotel néven várja vendégeit, mint a település legmeghatározóbb szállodája.

Kiemelt program még a városban a „Jókai napok májusban, amikor az összes Jókairól elnevezett, helyi specialitást egy időben megkóstolhatjuk, A „Korok Fesztiválja” májusban, A „Balatoni Hal és Borünnep júniusban, és a Romantikus Reformkor szeptemberben.

Aki egyszer akár pihenési, akár gyógyulási szándékkel felkeresi a fürdővárost, garantáltan a szívébe zárja, s ha teheti, ismételten felkeresi, hogy újabb és újabb élménykel térhessen haza.